1. sz. Melléklet „MVbike Közösségi Bérkerékpár Rendszer” – „MVBIKE” Általános Szerződési Feltételek
Preambulum
A Mária Valéria Bike Közösségi Bérkerékpár Rendszer a „Mária Valéria Bike” -
Határon átnyúló közbringa rendszer Esztergomban és Párkányban című
SKHU/1601/2.2.1/127 azonosító számú projekt keretében megvalósult közösségi
bérkerékpár rendszer. A MV Bike Közösségi Bérkerékpár Rendszer (továbbiakban:
„MVBike”) új közlekedési lehetőség Esztergomban és Párkányban. Az egyedi, erre a
célra tervezett kerékpárok a város forgalmasabb csomópontjain, városi funkciók
(iskolák, óvodák, hivatalok) és üzemek közelében található egységes formavilágú
állomásokból kölcsönözhetők, majd használat után bármelyik másik dokkolóban
leadhatók.
A bérkerékpárok kölcsönzésére a rendszeres Használatba vevőknek a MVbike
kártya, alkalmi Használatba vevőknek regisztráció után sms-ben kapott pin kód
segítségével van lehetősége. Üzemeltető nem szavatolja az SMS sikeres
megérkezést, annak elmaradásáért Üzemeltető nem felel.
A kerékpárok a nap 24 órájában kölcsönözhetők.
A MVbike kártya egyedi azonosítóval ellátott plasztikkártya („smart-kártya”), mely
egy időben, egy kerékpár kölcsönzésére jogosítja fel használóját. A fél év vagy egy
év érvényességi időre szóló kártya a kártyaértékesítő helyeken és a Központi
ügyfélszolgálati Irodán kártya bérleti díj, a használatra vonatkozó bérleti szerződés
megkötése, bérlet vásárlása és minimum összeg feltöltése ellenében szerezhető be.
A kártyával a MVbike Rendszer egyedi megjelenésű, MVbike jelölésű kerékpárjait
közvetlenül a dokkolóknál van lehetőség kölcsönözni, ahol egy MVbike feliratú
kártyaolvasóval bonyolítható le a kölcsönzés menete. A vonatkozó kártya díjról,
bérleti díjról, valamint a feltöltött összegről az adott értékesítési pont saját nevében
állít ki számlát.
Az alkalmi Használatba vevőknek a MVbike Rendszer használatához a
www.mariavaleriabike.eu honlapon, vagy a regisztrációs lehetőséggel rendelkező
MVbike kölcsönző állomásoknál vagy a kártyaértékesítő helyeken vagy a Központi
Ügyfélszolgálati Irodán ügyfélszolgálaton regisztrálniuk kell. A regisztráció és
jegyvásárlás után, a kölcsönzésre az sms-ben kapott pin kód segítségével a
kölcsönző állomások vezérlő oszlopánál van lehetőség. Üzemeltető nem szavatolja
az SMS sikeres megérkezést, annak elmaradásáért Üzemeltető nem felel.
A bérkerékpárok elektronikusan vezérelt lakatokkal vannak a dokkolókhoz lezárva.
A Mária Valéria Bike Közösségi Bérkerékpár Rendszer Esztergom és Párkány Város
Önkormányzatának tulajdonában van, a MVbike rendszer üzemeltetője a T-Systems
Magyarország Zrt.
A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) tartalmazzák azon
feltételeket, amelyekkel a MVbike Rendszer igénybe vehető. Az ÁSZF valamennyi a
MVbike Rendszert használó Használatba vevő által a MVbike Rendszer
üzemeltetőjével kötött, a MVbike kártya és bérkerékpár használatára vonatkozó
szerződés elválaszthatatlan mellékletét képezi. Az ÁSZF-et a Használatba vevő a
MVbike Rendszeren történő regisztrációval, illetve a kártyaértékesítőhelyeken az MV
Bike kártya és bérlet megvásárlásával kifejezetten elfogadja.
- A call center elérhetősége: +36-20/420-6078; +36-20/422-8880 (A call
center ügyfélszolgálat vonatkozásában Üzemeltető a Neuzer Kft-t mint
közreműködőt veszi igénybe)
- A honlap címe: www.mariavaleriabike.eu
I. FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK
A jelen ÁSZF-ben használt alábbi fogalmak az alábbiakban meghatározott jelentéssel bírnak:
-
Dokkoló: a Kölcsönző állomásokon található, a MVbike kerékpár
rögzítéséért felelős szerkezet. Elemei a TAG olvasó, a kártyaolvasó, a
zár és két darab nagy teljesítményű led fényforrás.
-
MVbike kerékpár: olyan egyedi tervezésű kerékpár, amelynek minden
eleme egyedi speciális eszközzel szedhető szét. Váza és alkatrészei
nem szabványosak, ülése nem emelhető ki. Nagy felületű első és
hátsó sárvédővel, elöl elhelyezett csomagtartóval, reflektoros
fényvisszaverő csíkkal ellátott abronccsal, valamint az első agyába
szerelt dinamóval rendelkezik, amely állandó világítást biztosít.
-
Használatba vevő: az a természetes vagy jogi személy, aki a MVbike
kártya határozott időre szóló használatára szerződést köt, vagy alkalmi
Használatba vevőként regisztrál, és a pozitív egyenleggel rendelkező
MVbike kártya, illetve az sms-ben kapott pin kód és a megvásárolt
jegy birtokában jogosulttá válik a jelen ÁSZF szerint a MVbike
kerékpár használatára.
-
MVbike kártya: a kártyaértékesítő helyeken és a központi
ügyfélszolgálati irodában határozott időre, fél vagy egy évre
használatba vehető mágnes kártya.
-
Kölcsönzés: a MVbike kerékpár használata a Használatba vevő által,
az ÁSZF-ben meghatározott időtartamban és meghatározott módon
történik.
-
Kölcsönző állomás: Esztergom és Párkány Város közigazgatási
területén belül található, a MVbike kerékpár kölcsönzésére szolgáló
hely, amely egy Vezérlő oszlopból, meghatározott számú Dokkolóból
és meghatározott számú MVbike kerékpárból áll.
-
Diszpécser központ/call center: a Használatba vevők, érdeklődők által
hívható központ, ahol a diszpécserek tájékoztatást adnak a Rendszer
működéséről, regisztrálják a felmerült hibákat, észrevételeket,
gondoskodnak a műszaki problémák, egyéb hibák elhárításáról.
-
Központi Ügyfélszolgálati Iroda: a Használatba vevő a MVbike
kártyára vonatkozó szerződést megkötheti, a MVbike kártyát a MVbike
kerékpár kölcsönzéséhez beszerezheti, a kártyára a kívánt összeget
feltöltheti, on-line történő jegyvásárlás, egyenleg feltöltés esetén
számlát igényelhet, pótolhatja elvesztett, sérült kártyáját, személyesen
tehet hibabejelentést, és teljes körű ügyintézést végezhet. A
személyes hibabejelentést az Ügyfélszolgálat a diszpécser központ
felé írásban továbbítja, rendszerbeli, technikai problémák
megoldásában egyéb módon nem kompetens.
Központi Ügyfélszolgálati iroda: neve, címe, nyitva tartása, és elérhetőségei:
Név: Altrix Sport Bolt
Cím: Esztergom, Kossuth Lajos u. 65, 2500
Tel.: (06 33) 502 175
E-mail: bolt@neuzer-bike.hu
Nyitva tartás:
Hétfő – péntek: 9.00-17.00
Szombat: 9.00-12.00
Vasárnap: -
Kártyaértékesítő helyek: nevei, címei, nyitva tartásai, és elérhetőségei:
Név:
Cím:
Tel.:
E-mail:
Nyitva tartás:
Hétfő – péntek:
Szombat:
Vasárnap:
-
Kártyaértékesítő helyek: szerződött partnerek, ahol a MVbike kártyát
(mágnes kártyát) megvásárolhatja, a MVbike kártyára a kívánt
összeget feltöltheti.
-
A Kártyaértékesítő helyek aktuális listája, címei és nyitva tartásuk a www.mariavaleriabike.eu honlapon érhető el.
-
Vezérlő oszlop: a MVbike kártya leolvasására, illetve az sms-ben
kapott pin-kóddal történő kölcsönzésre szolgáló, az állomással
összekötött eszköz, amelynek részei a vezérlő számítógép, a
kártya-olvasó rendszer, a monitor és az irányító billentyűzet. A
regisztrációs lehetőséggel rendelkező kölcsönző állomások vezérlő
oszlopánál lehetőség van regisztrációra.
-
Üzemeltető: a MVbike Rendszer üzemeltetője a T-Systems
Magyarország Zrt. (cégjegyzékszám: 01-10-044852, székhely: 1097
Budapest Könyves Kálmán körút 36., levelezési cím: 1097 Budapest
Könyves Kálmán körút 36., adószám: 12928099-2-44, e-mail cím:
kiss.balint@t-systems.hu).
-
Rendszer: „Mária Valéria Bike” - Határon átnyúló közbringa rendszer
Esztergomban és Párkányban című SKHU/1601/2.2.1/127 azonosító
számú projekt keretében megvalósult Mária Valéria Bike Közösségi
Bérkerékpár Rendszer elnevezésű bérkerékpár rendszer
-
Weboldal: az Üzemeltető által üzemeltetett www.mariavaleriabike.eu
internetes honlap.
II. Az ÁSZF hatálya
A jelen ÁSZF hatálya kiterjed Esztergom és Párkány város közigazgatási határán
belül az Üzemeltető által nyújtott, a Rendszerrel kapcsolatos valamennyi
szolgáltatásra, amely a Weboldalon található tájékoztatóban található.
A Rendszer használatára, a vonatkozó szerződés megkötésére 14 éven aluli
személy nem jogosult. Az Üzemeltető a 14. életévét betöltött természetes személy
vonatkozásában a MVbike kerékpár igénybevételére vonatkozó szerződéseket a
Ptk. 2:12.§ (2) bekezdés b) pontja szerinti, a mindennapi élet szokásos
szükségleteinek fedezése körébe tartozó kisebb jelentőségű szerződésnek tekinti,
és ezeknek a szerződéseknek a megkötéséhez a törvényes képviselő
hozzájárulását nem követeli meg.
Az MVbike Kártya megvásárlásával a Használatba vevő magára nézve kötelezőnek ismeri el a jelen ÁSZF-ben foglaltakat.
A jelen ÁSZF 2019. december 27. napjától, határozatlan időre hatályos. Az
Üzemeltető jogosult az ÁSZF-et és annak mellékleteit módosítani, a módosítások a
módosításkor hatályban lévő vonatkozó szerződésekre is kiterjednek. Az esetleges
módosítás a Weboldalon található Hirdetmények alatt annak hatályba lépését
megelőző 10 nappal kerül közzétételre, majd ezt követően az
Információ/Szerződések alatt történő megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba.
Amennyiben a Használatba vevő az ÁSZF módosuló feltételeit nem kívánja magára
nézve tudomásul venni, abban az esetben köteles az ÁSZF módosításának
Hirdetmények alatt történő közzétételétől számított 10 napon belül a MVbike
Kártyáját az Üzemeltető részére a ügyfélszolgálati irodában vagy valamely
Kártyaértékesítő helyen A MVbike Kártya visszaadásának elmulasztása az ÁSZF
módosításának elfogadását jelenti.
A Felek között külön nem szabályozott kérdésekben a magyar jog irányadó.
III. Kerékpár kölcsönzési lehetőségek
III.1. Rendszeres Használatba vevők számára
A tartós jellegű MVbike Kártya, bérlet megvásárlása minden esetben személyesen, a
Központi Ügyfélszolgálati Irodában vagy a Kártyaértékesítési helyeken történik. A
megvásárolt MVbike Kártya érvényességi idejének lejártát követően a Használatba
vevő a kártya érvényességi idejét meghosszabbítani, és új bérletet kizárólag a
Központi Ügyfélszolgálati Irodában vagy, a Kártyaértékesítési helyeken tud
vásárolni.
18 éven felüli természetes személy Használatba vevő egy időben legfeljebb négy
MVbike Kártyával l rendelkezhet és így, egyidejűleg legfeljebb négy MVbike
kerékpárt kölcsönözhet.
18 éven aluli természetes személy Használatba vevő egy időben legfeljebb egy MVbike Kártyával rendelkezhet.
Nem természetes személy Használatba vevő egy időben legfeljebb tíz hatályos
tartós jellegű MVbike Kártyával rendelkezhet. Tíz MVbike kártyára vonatkozó igény
esetén a nem természetes személy kérelmét az Üzemeltető hagyja jóvá előzetesen,
és engedélyezi a nem természetes személlyel történő külön megállapodás alapján.
A tartós jellegű MVbike Kártya megvásárlásához az Üzemeltető, valamint a saját
nevében, de az Üzemeltető javára eljáró kártyaértékesítő az alábbi adatokat kéri:
- név, születési név
- állampolgárság,
- a magyarországi lakóhely címe vagy lakóhely és tartózkodási hely (mindkettő megléte esetén)
- személyi igazolvány/útlevél/vezetői engedély száma
- születési hely, idő
- anyja neve
- mobiltelefonszám
- e-mail cím
A fenti adatok igazolására magyar állampolgár esetén érvényes magyar
személyazonosító okmányok (személyi igazolvány, kártya formátumú jogosítvány és
lakcímkártya vagy útlevél), szlovák és egyéb állampolgár esetében érvényes
személyazonosító okmány szükséges. Magyarországon letelepedési engedéllyel –
beleértve az ideiglenes letelepedési engedélyt – rendelkező nem magyar
állampolgárok esetében, a magyar hatóságok által kiállított érvényes lakcímkártya
szükséges. A Használatba vevő az adatai változása esetén 5 napon belül köteles az
Üzemeltetőt értesíteni és a változást alátámasztó dokumentumokat az Üzemeltető
részére bemutatni a Kártyaértékesítő helyen vagy a Központi Ügyfélszolgálati
Irodában.
Az Adatkezeléssel kapcsolatos részletszabályokat a jelen ÁSZF VI. pontja tartalmazza.
A nem természetes személy, intézmény, civil szervezet Használatba vevő,
amennyiben Magyarországon és/vagy Szlovákiában nyilvántartásba vételre került,
abban az esetben a hatályos cégkivonatával vagy nyilvántartásba vételét igazoló
egyéb okirattal és képviseletre jogosultjának aláírási címpéldányával
(aláírás-mintájával). Amennyiben Magyarországon és/vagy Szlovákiában
nyilvántartásba vételre nem került, abban az esetben a külföldön történt
nyilvántartásba vételét, valamint képviseletre jogosultjának képviseleti jogosultságát
igazoló okirattal vásárolhat MVbike Kártyát, valamint bérletet. A megjelent
cégjegyzésre jogosult képviselő a saját személyazonosságát a vásárlás előtt a
természetes személyekre vonatkozó szabályok szerint igazolni köteles. A
cégjegyzésre jogosult helyett eljárhat meghatalmazott is, amely esetben a teljes
bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt meghatalmazásnak
tartalmaznia kell mind a képviseletre jogosult, mind a meghatalmazott fentiekben
felsorolt személyes adatait.
A MVbike kártya az azt jogszerűen használó személyt feljogosítja a MVbike kerékpár
Kölcsönző állomásain található kerékpárok használatára.
A MVbike kártya alapján természetes személy Használatba vevő esetén kizárólag
azon személy jogosult a MVbike kártya használatára, akinek a részére az adott
MVbike kártya kibocsátásra került. Amennyiben a Használatba vevő másra
átruházza a részére kibocsátott MVbike kártyát vagy azonosítóját és PIN kódját, a
MVbike kártyát vagy azonosítóját és PIN kódját utóbb ténylegesen használó bármely
harmadik személy tevékenységéért, az általa esetlegesen okozott károkért az
Üzemeltetővel szemben az a Használatba vevő felelős, akinek a részére a MVbike
kártya kibocsátásra került.
A nem természetes személy Használatba vevő a részére kiállított kártyákat az általa
meghatározott természetes személyek részére adhatja át, használat céljából. A nem
természetes személy Használatba vevő felel az Üzemeltetővel szemben mindazon
személyek tevékenységéért, valamint az általuk okozott károkért, akiknek a MVbike
kártyákat használat céljából átadta.
A Használatba vevő a részére kiállított MVbike kártyán található egyenleget sem
részben, sem egészben nem viheti át másik Használatba vevő részére kiállított
kártyára. A MVbike kártyához kapcsolódó egyenleg maximális összegét a
Weboldalon található tájékoztató tartalmazza. Az egyenlegfeltöltések száma nem
korlátozott, az összege az egyenleg maximum mértékében korlátozott.
III.1.1. A MVbike kártya
A MVbike kártya egy egyedi azonosítóval ellátott műanyag kártya, mely egy
kerékpár kölcsönzésére jogosítja fel a kártya használóját.
MVbike kártyát igényelni az éves vagy fél éves bérlet és a MVbike kártya díjának
megfizetésével, illetve a minimum összeg feltöltésével a kártyaértékesítő helyeken
és a központi ügyfélszolgálati irodában lehetséges, melyek címei a vezérlő oszlopok
képernyőin a „Kártyaértékesítő helyek” menüpont alatt jelöltek, illetve a Weboldalon
érhetők el.
A MVbike kártya érvényességi ideje megegyezik a bérlet lejárati idejével. A MVbike
kártya lejárati ideje a Kártyaértékesítő helyeken és a Központi Ügyfélszolgálati
Irodában új bérlet megvásárlásával automatikusan meghosszabbodik.
Ha a Használatba vevő a részére kiállított MVbike kártyát elveszti, megrongálja vagy
más módon használhatatlanná teszi, illetve az használhatatlanná válik, új MVbike
kártyát köteles vásárolni. A Használatba vevő felelős a részére kiállított MVbike
kártyáért és annak szerződésszerű használatáért. A MVbike kártya elvesztéséből és
annak nem szerződésszerű (visszaélésszerű) felhasználásából eredő károkért az a
Használatba vevő felel, akinek a részére az adott MVbike kártya ki lett állítva. A
Használatba vevő köteles a részére kiállított MVbike kártya elvesztését,
megsemmisülését vagy megrongálódását az Üzemeltető felé az észleléstől
számított legfeljebb 1 (egy) munkanapon belül jelezni, személyesen a Központi
Ügyfélszolgálati Irodában vagy a Kártyaértékesítő helyek valamelyikén vagy
telefonon a call centeren keresztül.
III.1.2. Éves bérlet és kártya díj
A MVbike kártya használatához a Rendszerhez való hozzáférést biztosító fél éves
vagy éves bérlet vásárlása szükséges. A bérlet díja és a MVbike kártya díja a
Weboldalon kerül feltűntetésre. Szlovákiában lévő kártyaértékesítési helyen vásárolt
bérlet esetében a euróban meghatározott díj, míg Magyarországon lévő
kártyaértékesítési helyen, Központi Ügyfélszolgálati Irodában vásárolt bérelt
esetében a forintban meghatározott díj fizetendő.
| Bérletek és a kártya díja |
|
|
| |
|
EUR |
FT |
| Éves bérlet |
20 |
6500 |
| Féléves bérlet |
12 |
4000 |
| Havi bérlet |
2,5 |
850 |
| A Mária Valéria Bike kártya díja |
2 |
600 |
Amennyiben a bérlet időtartama alatt a III.1.3 pont szerinti kölcsönzési díj nő, vagy a
díjmentes időtartam csökken, a bérlet 8 napon belül azon országban lévő bármelyik
kártyaértékesítő helyen visszaváltható, ahol a vásárlás történt, és az időarányos
összeg visszatérítésre kerül.
A bérletek a MVbike kártyaigényléssel, illetve a MVbike kártya érvényességének
meghosszabbításával együtt vásárolhatók meg a Kártyaértékesítő helyeken, új
MVbike Kártya és Kerékpár Bérleti Szerződés megkötésével egyidejűleg.
Ezen felül a MVbike kártya kiváltásakor minimum 1.000,- Ft / 3 EUR összeget fel kell
tölteni minden egyes kiváltott MVbike kártyára. A feltöltött összeg a bérlet, illetve a
bérlet lejárta után egy hónapon belül vásárolt újabb bérlet érvényességének ideje
alatt használható fel. A bérlet lejárta utáni a fel nem használt összeg a
Kártyaértékesítő helyeken visszafizetésre kerül. A MVbike kerékpár kölcsönzésének
díja a feltöltött pénzösszegből kerül levonásra. Amennyiben a Használatba vevő
egyenlege nulla lesz vagy mínuszba megy, vagy a MVbike kártya, vagy bérlet
érvényessége lejár, a MVbike kerékpár használatára vonatkozó jogosultsága a
Használatba vevőnek megszűnik. Ebben az esetben a Dokkoló szaggatott csipogó
hangjelzést ad. A MVbike kártya újbóli feltöltésekor a mínusz egyenleget rendezni
kell, majd ismét minimum 1.000,- Ft-ra / 3 EUR-ra fel kell tölteni. A MVbike kártya
feltöltésére a Kártyaértékesítő helyeken és a Központi Ügyfélszolgálati Irodában és a
Weboldalon van lehetőség.
III.1.3. Kölcsönzés díja
Minden megkezdett, új kölcsönzés első fél órája a megvásárolt, érvényes bérlettel
ingyenes. Az első fél óra után minden megkezdett fél óra kölcsönzésnek számít,
mely kiszámlázásra kerül. A kölcsönzés díja a Weboldalon kerül feltűntetésre.
A kölcsönzés maximális időtartama alkalmanként 10 óra lehet.
III.1.4. Kölcsönzés MVbike kártyával
A MVbike kártyával a Használatba vevő közvetlenül a Dokkolónál tudja a
kölcsönzést megkezdeni. A MVbike kerékpár használatbavételéhez kártyát a
dokkolón található kártya olvasóhoz kell érinteni. Ezt hang és villogó fényjelzés
követi, majd a kerékpárt rögzítő zár kinyílik. A fényjelzés 20 mp-en keresztül villog,
mely idő alatt a kerékpár kiemelhető. Ha ez nem történik meg, a zár visszazár. A
kölcsönzés megkezdése után 2 perc van a kerékpár műszaki állapotának
ellenőrzésére. Ezután a kölcsönzési díj számítása elkezdődik. A kerékpáron lévő
hiba (vandalizmus, defekt, törések stb.) észlelésekor, a kerékpár visszahelyezhető a
dokkolóba térítésmentesen, az előbb említett 2 percen belül. A hibás kerékpárról
vagy dokkolóról Használatba vevő köteles jelzés leadni a vezérlőoszlopnál.
III.2. Alkalmi Használatba vevők számára / Eseti jellegű bérlés
Eseti jellegű MVbike bérlésre olyan 14. életévüket betöltött természetes személyek
jogosultak, akik tartós jellegű MVbike Kártyával nem rendelkeznek. Nem
természetes személy eseti jellegű bérlésre nem jogosult. Az eseti jellegű bérléshez a
Használatba vevőnek bankkártyával és mobiltelefonnal kell rendelkeznie. A
bankkártyán legalább a letét összegének megfelelő összegnek rendelkezésre kell
állnia.
Eseti jellegű bérlés a Weboldalon kezdeményezhető.
Az eseti jellegű bérlés hatálya a kiválasztott Jegy időtartamára szól. Amennyiben
egy adott bankkártyával a Használatba vevő több eseti jellegű bérlést kíván
kezdeményezni, a letét összege a bankkártyán minden egyes bérléssel
összefüggésben egyenként befoglalásra kerül. Az eseti vonatkozásában szerződő
félnek a használt bankkártya tulajdonosa minősül. A weboldalon értékesítést végző
szolgáltató nem vizsgálja a használt bankkártya használatának jogszerűségét, ebből
eredően az értékesítőt felelősség nem terheli. Az ilyen szerződések jogszerűen
megkötöttnek tekintendők, a szerződések teljesítése ellenében fizetendő díjakat az
értékesítő a Használatba vevő bankkártyán a befoglalt összegből levonja.
III.2.1. Regisztráció
A MVbike rendszer használatához regisztráció szükséges, mely a
www.mariavaleriabike.eu oldalon és a regisztrációs lehetőséggel rendelkező MVbike
kölcsönző állomások vezérlő oszlopánál végezhető el. Ezen MVbike kölcsönző
állomásokat megtalálja a vezérlő oszlop „Kölcsönző állomások” menüpontja alatt,
illetve a Weboldalon.
A regisztráció során megadott mobilszámra 8 számjegyű PIN kód kerül küldésre
SMS-ben, mely a továbbiakban a Használatba vevő azonosítására szolgál.
III.2.2. Jegyvásárlás
A regisztráció után a kerékpárkölcsönzéshez a MVbike rendszerhez való
hozzáférést biztosító jegyet kell váltania, melyet szintén megtehető a
www.mariavaleriabike.eu weboldalon.
| Jegyár |
|
|
| |
|
EUR |
FT |
| 24 órás jegy |
1,3 |
400 |
| 72 órás jegy |
3 |
1000 |
| 1 hetes jegy |
5 |
1500 |
A jegy a kiválasztott időtartamig érvényes. Ez az időtartam lehet 24 órás, 72 órás
vagy 1 heti. Az érvényes jegy egy kerékpár kölcsönzésére jogosítja fel a
Használatba vevőt, melynek kölcsönzési időtartama maximálisan 10 óra lehet
alkalmanként.
Jegyek ára a Weboldalon található tájékoztatóban kerül feltűntetésre.
Jegyvásárlás esetén a rendszer 5.000 Ft-ot (Szlovákiában lévő Kártyaértékesítő hely
esetén 15 EUR-t) befoglal letétként a Használatba vevő bankszámláján. A
megvásárolt jegy érvényességi idejének lejárta után a rendszer a letét összegéből
levonja a jegy árát, a kölcsönzési díjat, majd a fennmaradó összeget felszabadítja a
Használatba vevő bankszámláján. A letét összege a Használatba vevővel szembeni
díjkövetelések (bérleti díj, kártérítési, stb.) megtérítésére szolgál. Amennyiben nem
bizonyul elegendőnek ezek megtérítésére, abban az esetben a Használatba vevő a
letét által nem fedezett díjkövetelések teljes megtérítéséért is felelősséggel tartozik.
III.2.3. Kölcsönzés díja
A kölcsönzés díja a Weboldalon található tájékoztatóban kerül feltűntetésre. Hagyományos kerékpárok esetében az első fél óra díjmentes.
| Kölcsönzés díja |
|
|
| |
| Első fél óra ingyenes |
EUR |
FT |
| Hagyományos kerékpár |
|
|
| Minden megkezdett félóra |
0,5 |
200 |
| Elektromos kerékpár |
|
|
| Minden megkezdett félóra |
0,5 |
200 |
A kölcsönzés maximális időtartama alkalmanként 10 óra lehet
III.2.4. Kölcsönzés PIN kóddal
Kölcsönzésregisztráció és jegyvásárlás után kezdeményezhető. A „Kölcsönzés PIN
kóddal” menüpont kiválasztása után kell megadni a 8 számjegyből álló kódot, majd
ennek elfogadása után kell megadni a kiválasztott kerékpár sorszámát. Ezt a
dokkolóról lehet leolvasni. Ezután a kiválasztott dokkoló hang és villogó fényjelzéssel
jelzi, hogy a kerékpár kihúzható a dokkolóból. A fényjelzés 20 mp-en keresztül villog,
mely idő alatt a kerékpár használatba vehető. Ha ez nem történik meg, a dokkoló
visszazárja a kerékpárt. A kölcsönzés megkezdése után 2 perc van a kerékpár
műszaki állapotának ellenőrzésére. Ezután a kölcsönzési díj számítása elkezdődik.
A kerékpáron lévő hiba (vandalizmus, defekt, törések stb.) észlelésekor a kerékpár
visszahelyezhető a dokkolóba térítésmentesen az előbb említett 2 percen belül. A
hibás kerékpárról vagy dokkolóról jelzés adandó le közvetlenül a vezérlőoszlopnál.
III.3. Minden Használatba vevő számára
- Áramszünet vagy a Kölcsönző állomásokon lévő akkumulátorok
meghibásodása/lemerülése esetén a Használatba vevő a Dokkolóból
a MVbike kerékpárt nem tudja kivenni, azonban a Kölcsönzést
követően a MVbike kerékpárt ebben az esetben is vissza tudja
helyezni a Dokkolóba. Az Üzemeltető felhívja a Használatba vevők
figyelmét arra, hogy amennyiben olyan Dokkolóba kerül a MVbike
kerékpár visszahelyezésre, amely nem működik, abban az esetben a
működés helyreállításáig, a hiba elhárításáig a Használatba vevő
újabb MVbike kerékpárt sem a hibás, sem más Dokkolóból nem tud
kölcsönözni. Ebben az esetben kérjük forduljon a Diszpécser
Központhoz.
-
A Kölcsönzést követően a Használatba vevő a MVbike kerékpárt
bármelyik Kölcsönző állomás üres Dokkolójába visszahelyezheti. A
visszahelyezéskor a Dokkolón lévő fényforrások kigyulladnak és 20
másodpercen keresztül villognak, amely jelzi a visszahelyezés
megtörténtét. A MVbike kerékpár Dokkolóba történő visszahelyezése
a Kölcsönzés befejező időpontja, amelyet a Dokkoló fejegységébe
beszerelt kártyaolvasó rögzít.
-
Az Üzemeltető szavatol azért, hogy a Kölcsönzés időtartama alatt
harmadik személynek a MVbike kerékpárra nincs olyan joga vagy
igénye, amely a Használatba vevőt a használatban akadályozza,
korlátozza vagy kizárja. A kerékpárok rendeltetésszerű használatra
alkalmas állapotban tartásáról az Üzemeltető gondoskodik. Tekintettel
azonban arra, hogy kölcsönző állomásokon nincs folyamatos
személyes felügyelet, előfordulhat, hogy a Használatba vevők a
használat során meghibásodott kerékpárokat helyeznek el (visznek
vissza). Ennek okán a kerékpár rendeltetésszerű használatra
alkalmasságáról történő gondoskodás felelőssége megoszlik az
Üzemeltető és a Használatba vevő között, Használatba vevő köteles a
IV/6. pont szerint eljárni.
-
Az MVbike rendszer részét képező tárgyi eszközök az Esztergom
Város Önkormányzata, illetve Párkány Város (Mesto Štúrovo)
tulajdonában vannak, tehát a rendszer részét képező tárgyi
eszközökben a Felhasználó által okozott károk Esztergom Város
Önkormányzata, illetve Párkány Város kárának minősülnek. A
Használatba vevő az MVbike rendszer szerződésszegő használata
során az Üzemeltető tulajdonában lévő tárgyi eszközökben is kárt
okozhat; az ilyen károk az Üzemeltető kárának minősülnek, amely
károkért a Használatba vevő az Üzemeltetővel szemben felelős. A kárt
okozó Használatba vevővel szembeni kárigény-érvényesítésének
lehetőségét a Esztergom Város Önkormányzata, illetve Párkány Város
jogosult átruházni az Üzemeltetőre, a jogérvényesítés során a kárt
okozó Használatba vevővel szemben az Üzemeltető is felléphet.
III.4. A szerződés felmondására vonatkozó rendelkezések minden Használatba vevő számára
- Az Üzemeltető jogosult a szerződést, minden előzetes felszólítás
nélkül, orvoslási határidő szabása nélkül azonnali hatállyal felmondani,
amennyiben a Használatba vevő vagy azon harmadik személy, aki
részére a Használatba vevő a MVbike kártya vagy a MVbike kerékpár
használatát átengedte, a jelen ÁSZF rendelkezéseit megsérti.
Felmondás esetén a Használatba vevő vagy az általa felhatalmazott, a
Rendszert használó személy köteles azonnal a Rendszer
használatával felhagyni, a MVbike kerékpárt valamely Kölcsönző
állomáson visszahelyezni és a MVbike kártyát a Kártyaértékesítő
helye valamelyikén vagy a Központi Ügyfélszolgálati Irodában leadni.
Az Üzemeltető a MVbike kártya leadásának elmaradása esetén is – a
felmondással egyidejűleg – a MVbike kártyát érvényteleníti. A MVbike
Kártya és Kerékpár Bérleti Szerződés felmondásával egyidejűleg
Használatba vevő 40.000,- Ft kötbért köteles Üzemeltető részére
megfizetni. A kötbért Üzemeltető jogosultakként érvényesíteni, hogy a
felmondással érintett MVbike kártyán található egyenlegből a kötbér
összegét levonja. Amennyiben Használatba vevő több szerződéssel
rendelkezik a felmondás időpontjában, az Üzemeltető jogosult
valamennyi szerződés azonos okból eredően azonnali hatályú
felmondással megszűntetni.
-
A szerződés felmondása esetén Üzemeltető jogosult arra, hogy a
Használatba vevővel újabb szerződés megkötését visszautasítsa, ezt
egyúttal jelezze a Kártyaértékesítő helyek részére amely kizárólag az
Üzemeltető egyoldalú döntésétől függ.
-
A Használatba vevő a tartós jellegű szerződést bármikor jogosult
egyoldalú írásbeli jognyilatkozattal megszűntetni. A nyilatkozattal
együtt a Használatba vevő köteles a MVbike kártyát is visszajuttatni,
azon országban lévő bármelyik kártyaértékesítő hely részére, ahol a
vásárlás történt.. A jognyilatkozat alapján az Üzemeltető a MVbike
kártya érvénytelenítésre kerül, és az azon lévő, fel nem használt
egyenleg összege visszafizetésre kerül a Használatba vevő részére.
III.4. A szerződés felmondására vonatkozó rendelkezések minden Használatba vevő számára
- Az Üzemeltető jogosult a szerződést, minden előzetes felszólítás
nélkül, orvoslási határidő szabása nélkül azonnali hatállyal felmondani,
amennyiben a Használatba vevő vagy azon harmadik személy, aki
részére a Használatba vevő a MVbike kártya vagy a MVbike kerékpár
használatát átengedte, a jelen ÁSZF rendelkezéseit megsérti.
Felmondás esetén a Használatba vevő vagy az általa felhatalmazott, a
Rendszert használó személy köteles azonnal a Rendszer
használatával felhagyni, a MVbike kerékpárt valamely Kölcsönző
állomáson visszahelyezni és a MVbike kártyát a Kártyaértékesítő
helye valamelyikén vagy a Központi Ügyfélszolgálati Irodában leadni.
Az Üzemeltető a MVbike kártya leadásának elmaradása esetén is – a
felmondással egyidejűleg – a MVbike kártyát érvényteleníti. A MVbike
Kártya és Kerékpár Bérleti Szerződés felmondásával egyidejűleg
Használatba vevő 40.000,- Ft kötbért köteles Üzemeltető részére
megfizetni. A kötbért Üzemeltető jogosultakként érvényesíteni, hogy a
felmondással érintett MVbike kártyán található egyenlegből a kötbér
összegét levonja. Amennyiben Használatba vevő több szerződéssel
rendelkezik a felmondás időpontjában, az Üzemeltető jogosult
valamennyi szerződés azonos okból eredően azonnali hatályú
felmondással megszűntetni.
-
A szerződés felmondása esetén Üzemeltető jogosult arra, hogy a
Használatba vevővel újabb szerződés megkötését visszautasítsa, ezt
egyúttal jelezze a Kártyaértékesítő helyek részére amely kizárólag az
Üzemeltető egyoldalú döntésétől függ.
-
A Használatba vevő a tartós jellegű szerződést bármikor jogosult
egyoldalú írásbeli jognyilatkozattal megszűntetni. A nyilatkozattal
együtt a Használatba vevő köteles a MVbike kártyát is visszajuttatni,
azon országban lévő bármelyik kártyaértékesítő hely részére, ahol a
vásárlás történt.. A jognyilatkozat alapján az Üzemeltető a MVbike
kártya érvénytelenítésre kerül, és az azon lévő, fel nem használt
egyenleg összege visszafizetésre kerül a Használatba vevő részére.
IV. Az MVbike KERÉKPÁR HASZNÁLATÁRA VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK
- A MVbike Kerékpár kölcsönzésének maximális időtartama
alkalmanként 10 óra, amely időtartam lejártakor a Használatba vevő
köteles a MVbike kerékpárt bármelyik Kölcsönző állomásra
visszavinni, és ott a Dokkolóhoz visszahelyezni. Amennyiben a
Használatba vevő a MVbike kerékpárt a Kölcsönző állomás hibája
miatt nem tudja visszatenni, köteles az Üzemeltetőt erről
haladéktalanul a call centeren értesíteni és az egyeztetettek szerint
eljárni. A maximális időtartamot meghaladó használat esetén a
diszpécser központ eltűntnek minősíti a MVbike Kerékpárt, amely
alapján az Üzemeltető jogosult a rendelkezésre álló jogi és egyéb
intézkedéseket megtenni, eljárásokat megindítani.
-
A MVbike Kerékpár kizárólag Esztergom és Párkány közigazgatási
területén belül használható, mely megtekinthető a
www.mariavaleriabike.eu címen.
-
A Használatba vevő a MVbike kerékpárt köteles a dolog
rendeltetésének megfelelően, továbbá a jelen Általános Szerződési
Feltételekben meghatározottak szerint használni.
-
A Használatba vevő köteles a MVbike Kerékpárt a KRESZ érvényes
szabályai szerint, kíméletesen és szakszerűen használni.
-
A Használatba vevő a MVbike kerékpár tényleges
használatbavételével kijelenti, hogy a MVbike kerékpár használatára
egészségi állapota és testi adottságai alapján alkalmas, a Kölcsönzés
alatt a neki felróható okból bekövetkező esetleges sérülésekért vállalja
a felelősséget. A Használatba vevő gondoskodik saját egészségi-,
vagyoni- és felelősségbiztosításáról.
-
Használatba vevő a Kerékpár használata előtt köteles
megbizonyosodni arról, hogy a Kerékpár műszakilag használatra
alkalmas állapotban van. Használatba vevő a használat
megkezdésével elismeri, hogy Kerékpár állapota közlekedésre
alkalmas.
-
Használatba vevő köteles a MVbike kerékpárt lopástól, elvesztéstől,
megrongálódástól, megsemmisüléstől továbbá bármilyen más jellegű
károsodástól megóvni, valamint ezek elkerülése érdekében az adott
helyzetben általában elvárható gondossággal eljárni, a szükséges
intézkedéseket megtenni.
-
A Használatba vevő a MVbike kerékpáron semmilyen átalakítást,
javítást nem végezhet.
-
Tilos a MVbike kerékpárt másnak használatra átengedni, kölcsönadni,
bérbe adni. A MVbike kerékpárt kizárólag a Használatba vevő
használhatja, kivéve a jogi személy Használatba vevőket, akikre a II.1.
pontban rögzített szabályok irányadóak.
-
A Használatba vevő más utasokat a MVbike kerékpáron nem szállíthat.
-
Tilos a MVbike kerékpárt alkohol, gyógyszer vagy kábítószer befolyása alatt használni.
-
A Használatba vevő a MVbike kerékpárral kapcsolatos minden
rendkívüli eseményről, így különösen megrongálódásról, lopásról, a
Használatba vevő által okozott vagy elszenvedett balesetről köteles a
+36-20/420-6078; +36-20/422-8880 számot, továbbá szükség esetén
egyidejűleg a rendőrséget is értesíteni.
V. FELELŐSSÉGI SZABÁLYOK, IGÉNYÉRVÉNYESÍTÉS
- A Használatba vevő felel minden olyan kárért, amely abból ered, hogy
a MVbike Kerékpárt nem az Általános Szerződési Feltételekben
meghatározottaknak megfelelően használta, illetve amennyiben a
Használati szerződés és az Általános Szerződési Feltételek szerint a
Használatba vevőt terhelő kötelezettségeknek nem tett eleget. A
Használatba vevő ezen kárfelelőssége teljes körű.
-
Üzemeltető a MVbike kerékpár nyilvánvaló esetleges sérüléseiért,
egyéb károsodásaiért való használói felelősség érvényesítésétől csak
abban az esetben tekinthet el, amennyiben a Használatba vevő a
MVbike kerékpár használatának megkezdése előtt a sérüléseket, a
károsodást a vezérlőoszlopon vagy a +36-20/420-6078;
+36-20/422-8880 számon bejelenti. Ez a rendelkezés nem zárja ki
Üzemeltető azon jogát, hogy a kárt okozó Használatba vevővel
szemben igényt érvényesítsen.
-
Üzemeltető a Használatba vevővel szemben polgári jogi és adott
esetben büntető jogi igényét a vonatkozó jogszabályok szerint
érvényesítheti.
-
A vagyonvédelem érdekében az állomások folyamatos videó
megfigyelés alatt állnak, ezen felvételek rongálás, meghibásodás vagy
egyéb károkozás esetén felhasználásra kerülnek.
VI. ADATVÉDELEM
- Az adatkezelési tájékoztató a honlapon, (www.mariavaleriabike.eu
internetes oldalon) elérhető, amit a Használatba vevő a szerződés
megkötésekor megismert, és a vonatkozó szerződés aláírásával
egyidejűleg elfogadott.
VII. PANASZKEZELÉS
- A Rendszerrel, kapcsolatos panaszokkal a Használatba vevő akár
írásban, akár szóban a Központi Ügyfélszolgálati Irodán keresztül
fordulhat az Üzemeltetőhöz, annak jelen ÁSZF-ben feltűntetett
elérhetőségein.
-
A panaszról jegyzőkönyv kerül felvételre, melyet a Központi
Ügyfélszolgálati Iroda írásban továbbít az Üzemeltető felé.
-
A panaszra az Üzemeltető annak benyújtásától számított 30 (harminc)
napon belül írásban ad érdemi választ a panaszos részére,
amennyiben a panasz előterjesztésekor elérhetőségeit megadta.
VIII. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK MÓDOSÍTÁSA
- Üzemeltető jogosult a jelen Általános Szerződési Feltételek egyoldalú
módosítására a módosítás hatályba lépését legalább 10 nappal történő
közzététel útján. Közzétételnek minősül a weboldalon történő közzététel.
Amennyiben a kölcsönzés díja emelkedik, vagy a díjmentes időtartam
csökken, Üzemeltető az MVbike kártyával rendelkező Használatba vevőt
köteles az általa, az Üzemeltető részére korábban megadott email címre
közvetlenül is küldeni a tájékoztatást. Ennek esetleges elmaradása nem
akadálya a díj, időtartam módosításának, azonban Használatba vevő a III. 1.2
pont szerinti, a bérelt visszaváltására vonatkozó jogát a módosítás hatályba
lépésétől számított 30 napig gyakorolhatja.
-
Üzemeltető előzetesen a Weboldalon található Hirdetmények alatt, valamint a
Központi Ügyfélszolgálati Irodában és a Kártyaértékesítő helyeken a
Használatba vevők számára jól látható helyen elhelyezett hirdetménnyel
tájékoztatja a Használatba vevőket az Általános Szerződési Feltételek
módosításáról, a módosítás hatálybalépését megelőzően legalább 10 nappal.
A tájékoztatás tartalmazza a pontos utalást az Általános Szerződési
Feltételek módosított rendelkezéseire, a módosítás hatályba lépésének
időpontját, a módosított Általános Szerződési Feltételek elérhetőségét.
IX. EGYÉB RENDELKEZÉSEK
- A 45/2014. (II. 26) Korm. rendelet 11. §-a szerinti, a távollévők között kötött
szerződésekre vonatkozóan a szerződéskötést megelőző tájékoztatás
- a szolgáltatás leírását, működését az I. 14. pont szerinti weboldal tartalmazza.
- a vállalkozás neve az I. pontban mint üzemeltető található.
- A vállalkozás székhelye, postai címe, telefonszáma, telefaxszáma,
elektronikus levelezési címe az I. pontban az üzemeltető alatt található.
- Az üzemeltető üzleti tevékenységének helye az I. pontban megjelölt székhely.
A fogyasztó a panaszait az üzemeltető I. pontban megjelölt bármely
elérhetőségére címezheti.
- A szerződés szerinti termékért, illetve szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás
általános forgalmi adót tartalmazó teljes összegét a jelen ÁSZF valamint a
weboldal tartalmazza.
- Üzemeltető határozatlan időre szóló vagy átalánydíjas szerződést nem
alkalmaz. Az ellenszolgáltatás összege függ a bérlés időtartamáról, amelynek
számítási módját a jelen ÁSZF, valamint a weboldal tartalmazza.
- A vásárlás lebonyolítására szolgáló eszköz (mobiltelefon, telefon,
internetkapcsolattal rendelkező számítógép, tablet stb.) internet-, mobil- vagy
más elektronikus kapcsolatának, esetlegesen a speciális fizetési mód
ellenértékeként felhasználó egyéni előfizetői vagy más szerződése alapján az
elektronikus hírközlési szolgáltatója, pénzforgalmi szolgáltatója díjat számíthat
fel, üzemeltető külön díjat nem számít fel.
- A panaszkezelésre vonatkozó szabályokat a jelen dokumentum VIII. pontja
tartalmazza.
- A felhasználó 14 napon belül jogosult a szerződéstől elállni, illetve
felmondani. Amennyiben az MVbike kártya, vagy a jegy megvásárlástól
számított 14 napon belül felhasználó él a bérlés lehetőségével, a bérlés
megkezdése felhasználó olyan nyilatkozatának minősül, miszerint kéri a
szolgáltatás nyújtását a 14 napos határidőn belül. A felhasználó tudomásul
veszi, hogy bérlés megkezdéséve megszűnik a 14 napon belüli
elállási/felmondási joga.
- az üzemeltető jelen dokumentum I.8. pontja szerint működtet ügyfélszolgálatot.
- az üzemeltető a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi
gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódexnek nem aláírója
és annak nem vetette alá magát.
- az üzemeltető és a felhasználó közötti szerződés a felhasználó által vásárolt
bérlet, illetve jegy szerinti határozott időre jön létre.
- az Alkalmi Használatba Vevő esetén a letét mértéke a III.2.2. pont szerint
5.000,- Ft/15. EUR, amely a bankkártyán kerül befoglalásra.
- a békéltető testület a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot ad a
fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel
kapcsolatban. A békéltető testület a megyei (fővárosi) kereskedelmi és
iparkamarák mellett működő független testület. A Szolgáltató székhelye
szerint illetékes békéltető testület neve: Budapesti Békéltető Testület,
székhelye: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. III. em. 310., levelezési cím:
1253 Budapest, Pf.: 10.
-
Üzemeltető részéről a kapcsolattartó személy(ek) és elérhetősége(ük): Név: Kiss
Bálint. Cím: 1097 Budapest Könyves Kálmán körút 36. E-mail cím:
kiss.balint@t-systems.hu
-
Jelen Általános Szerződési Feltételek 2019. december 27. napján lép hatályba.
-
A jelen Általános Szerződési Feltételekben nem szabályozott kérdésekben a
vonatkozó magyar jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni.
Az általános szerződési feltételek letölthetők innen
Az adatkezelési tájékoztató letölthető innen